A polgármester szerint a fiatalok megérdemlik a közutálatot és megvetést.
-
Harry herceg és Meghan Markle ismét Angliában vannak, a Buckingham-palota azonban világossá tette, hogy ez nem jelenti a királyi családba való hivatalos visszatérést. III. Károly király nevében fontos körlevelet küldtek a kormányzati és katonai szerveknek.
-
A rendőrség még tavaly zárta le az ügyet arra való hivatkozással, hogy a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg, hogy bűcselekmény történt-e.
-
Kizártak lakosokat, videózni nem lehetett.
The post Hamar kitört a botrány az akkuipari közmeghallgatáson Debrecenben, ami évek óta az első volt first appeared on 24.hu.
-
Férgezés a parlamentben.
The post A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 7. first appeared on 24.hu.
-
A keresztvetés nem egyszerű mozdulatsor: a hétköznapi dolgoktól való el- és befelé fordulást jelzi, sőt az ördögtől is védelmez. Tulajdonképpen komplex tartalommal bíró, hangtalan ima, amely az idők során sok változáson ment keresztül.
-
Budapest immár negyedik alkalommal ad otthont az AI Summitnak, Közép-Európa legnagyobb mesterségesintelligencia-konferenciájának. Két nap alatt 15 tematikus szekció, előadások, panelbeszélgetések, keynote-ok és gyakorlati workshopok várják a résztvevőket h
-
A folyók sorra léptek ki a medrükből, települések és termőföldek kerültek víz alá. Az emberek fel sem tudtak ocsúdni a pusztítások között.
-
Egy átlagos negyedikes osztályban Nyáry Krisztián szerint négy-öt gyerek már az első mondatoknál elakad, további két-három pedig hiába olvas fel hibátlanul, nem érti a szöveget.
-
A lengyel és a német import, valamint az aszályos időjárás következtében a magyar krumpli termesztés vészesen visszaesett. Tolna vármegyében mindösszesen 7 hektárnyi területen tudnak burgonyát betakarítani.
-
Immár harmadik alkalommal tették közzé a magyarországi községek és városok helyzetét összegző Településindexet, amely 360 ezer nyilvánosan hozzáférhető statisztikai adatot dolgoz fel annak érdekében, hogy meghatározza, melyek a legfejlettebb és legelmarado
-
Gajdos László élőkörnyezetért felelős miniszter szerint, ha nem változtatunk a jelenlegi vízgazdálkodási gyakorlaton, akkor az ország jelentős része sivatagosodó terület lehet. Ezért nem csak a víz helyben tartását tekinti fontosnak, hanem azt is, hogy a m
-
Aggasztó adatokkal állt elő az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC), amelyek alapján a kontinensen ugrásszerűen megnőtt a nyugat-nílusi lázas megbetegedések száma. Míg a nyár utolsó hónapjának kezdetén még csak hét országból jelentet
-
A nyelv folyamatosan változik, de az utóbbi években a TikTok és a mémkultúra robbanásszerű térnyerésével a folyamat olyan sebességre kapcsolt, hogy néha még a huszonévesek is elveszítik a fonalat.
-
Lódarazsak fészkelték be magukat a Prónay-kilátóba az Országos Kéktúra útvonalán. Már több támadást is jelentettek a területről, amelyek miatt orvosi segítségre is szükség volt. Az Ipoly-völgyi Különleges Mentők arra kérik az embereket, egyelőre kerüljék e
-
A hibát a hackerek is használják, amellyel távolról is képesek tetszőleges kódot futtatni a gépünkön egy HTML-oldalon keresztül. Ezt küszöböli ki a Google Chrome frissítése.
-
Jóval kevesebbet ér az idősek nyugdíjpénztári megtakarítása, mint az év első felében: alig 10 ezer forint kiegészítést jelent havi szinten.
-
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a szeptember 7-i héttől kezdődően több fővárosi és vidéki helyszínen is razziázik: többek között vendéglátóhelyeket, üzleteket, piacokat és rendezvényeket is vizsgálnak az ellenőrök.
-
A tavalyi év szeptemberéhez képest olcsóbb az alma, a túródesszert, a krumpli és sertésmájas, ugyanakkor drágább a banán és a gyümölcsjoghurt. Számos más termék árváltozása is fontos adatokat mutat.
-
A nyugdíj előtt álló dolgozónak egyes esetekben magasabb végkielégítés járhat, ha megszűnik a munkaviszonya, de a pluszösszeghez a munkaviszony hosszát, a megszűnés jogcímét, a távolléti díjat, az életkort, a nyugdíjkorhatárt és a kizáró okokat is vizsgáln
-
A nap végén jelentkező, lankadatlan fejfájás sok irodai dolgozó számára ismerős probléma, amelyet gyakran a stressz vagy a kimerültség számlájára írnak. A háttérben azonban meglepően gyakran nem más áll, mint a digitális eszközök előtt töltött órák és a ke
-
Zsarolóvírus terjed Magyarország Ügyészsége nevében. A kártékony program zárolja a gép fájljait, váltságdíj ellenében ígérnek segítséget. A csalást a feladó e-mail címe buktathatja le, ha valaki mégis rákkattint a letöltendő csatolmányra, akkor is van mego
-
Miközben manapság szinte minden háztartási felülethez külön tisztítószer kapható, a mediterrán térségben és a görög otthonokban régóta egyszerűbb, praktikus takarítási megoldásokat is használnak.
-
Az őszi iskolakezdéssel újraindul a közösségi élet, ami a fejtetvesség szempontjából is a legaktívabb időszak. A tévhitekkel ellentétben a tetű nem a tisztaság hiánya miatt jelenik meg. Ahhoz, hogy megszabadulj tőle, a megfelelő hatóanyag kiválasztása és n
-
Néha egészen kacifántos története van egy-egy márkanévnek, ebből a trükkös kvízből megtudhatod, mennyire ismered a kialakulásukat.