Robbie Keane együttese két mérkőzés után továbbjutó helyen áll.
-
A bomba formában játszó csatár a kihagyott büntetőjéről is beszélt a lefújás után.
-
Az adásban kivételesen Boros Imre közgazdász fejtette ki véleményét egyedül a felvetett témákra. A műsort Bayer Zsolt vezette.
-
Megszólalt a győztes gól szerzője.
-
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros Varga Barnabás góljával 1-0-ra nyert a belga Genk vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén.
-
Jane Goodall már gyerekkorában is plüsscsimpánzzal aludt plüssmaci helyett, aztán antropológus lett, és a természettel kezdett foglalkozni. A globális ikonra emlékezünk.
The post Az ember, aki átírta, mit jelent embernek lenni – Jane Goodall emlékére appe
-
Koppenhágában találkoztak egymással.
-
Úgy véli, az Adria-vezeték azért van, hogy Magyarországnak is biztosítsa a kőolajat.
-
Tiltakozik az érintett szövetség, és a vásárlók is megérzik a következményeit.
-
Tiltakoznak az iparági szereplők, de a vásárlók is megérzik a következményeit.
-
Ennek a vásárlók is megérzik a következményeit.
-
Vége a suli utáni TikTok pörgetésnek. Mi történt? Október végétől Görögország az Európai Unióban elsőként vezeti be a teljes tilalmat a közösségi média használatára a 16 év alatti fiatalok számára. A szigorítás értelmében a Facebook, a TikTok, az Instagram
-
Vége a suli utáni TikTok-pörgetésnek. Mi történt? Október végétől Görögország az Európai Unióban elsőként vezeti be a teljes tilalmat a közösségi média használatára a 16 év alatti fiatalok számára. A szigorítás értelmében a Facebook, a TikTok, az Instagram
-
Az apja számolt be róla. Mi történt? „Nem akartam, hogy Domi három-négy nap alatt elverjen három-négyezer eurót” – idézi fel Szoboszlai Dominik édesapja az Animus Kiadó és a 24 Extra október 3-án megjelenő könyvében, amelyben édesapja meséli el a focista t
-
Az szja-mentességről, reklámadóról és erdőkről is szó volt. Mi történt? Idén ősszel két adócsomag várható a kormány részéről – írja a Portfolio Gerlaki Bence, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államt
-
A vállalat 7600 munkahelyet szüntet meg.
-
Eddig nem tapasztalt tiszta levegőhöz juthatnak az európai vállalatok. Kérdéses, az EU meddig ül a javaslaton.
-
Eddig nem tapasztalt tiszta levegőhöz juthatnak az európai vállalatok. Kérdéses, az EU meddig ül a javaslaton.
-
Eddig nem tapasztat tiszta levegőhöz juthatnak az európai vállalatok. Kérdése, az EU meddig ül a javaslaton.
-
Czepek Gábor szerint hatalmas mértékben emelne az energiaszámlán egy orosz embargó.
-
Megnehezíti a gyermekvédelmi rendszer az örökbefogadását. Mi történt? Óriási társadalmi felháborodást váltott ki egy hároméves kisfiú esete, aki születése óta egy pécsi kórház rácsos ágyában él. Bár egészségügyi állapota már nem indokolná a bentlakást, a g
-
Megnehezíti a gyermekvédelmi rendszer az örökbefogadását. Mi történt? Óriási társadalmi felháborodást váltott ki egy hároméves kisfiú esete, aki születése óta egy pécsi kórház rácsos ágyában él. Bár egészségügyi állapota már nem indokolná a bentlakást, a g
-
A változások az SZJA-t is érintik.
-
Úgy tűnik, hogy lesz megoldás. Mi történt? Elismerte a Miniszterelnöki Kabinetiroda, hogy nem ideális, hogy míg korábban 60 napon belül döntöttek a méltányossági gyógyszerkérelmekről, mostanában a betegeknek hosszú hónapokat, egyeseknek több mint fél évet
-
Csak a vallási, politikai és egészségügyi információk nem kerülnek felhasználásra. Mi történt? A Meta bejelentette, hogy december közepétől a felhasználók mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetéseiből származó adatokat is felhasználja célzott hi