Robbie Keane együttese két mérkőzés után továbbjutó helyen áll.
-
A bomba formában játszó csatár a kihagyott büntetőjéről is beszélt a lefújás után.
-
Az adásban kivételesen Boros Imre közgazdász fejtette ki véleményét egyedül a felvetett témákra. A műsort Bayer Zsolt vezette.
-
Megszólalt a győztes gól szerzője.
-
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros Varga Barnabás góljával 1-0-ra nyert a belga Genk vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén.
-
A kutatók csaknem 6000 élelmiszert elemeztek.
-
Különleges helyen luxizott a római császár.
-
A legyeknek nem kellett fekhely, az fix.
-
Amikor a szemét harcászatilag hasznosul.
-
Ez a téves adat mégis beleégett a popkultúrába.
-
Jól tükrözi korunk félelmeit a golyóálló új lakástrend.
-
Olyasmit találtak a bolygókutatók, ami minden eddigi ismeretünket felülírja.
-
Az Antiquity folyóiratban hétfőn megjelent kutatási eredmény átfestheti a paleolitikum művészetének történetét.
-
1929-ben a Budapesti Hírlap azon viccelődött, hogy Amerika visszatért a gumicuclihoz, 1971-ben az Élet és tudomány zúdított össztüzet a rágóra. Ma a mikroműanyagok által okozott ártalmak miatt kezdenek divatba jönni az eredeti, chicle-alapú termékek.
-
A Nemzetközi Környezetvédelmi és Fejlesztési Intézet kedden publikált jelentése szerint az emelkedés világtendencia.
-
A német-osztrák kutatócsoport eredményei áttörést jelenthetnek az orvosi marihuána klinikai alkalmazásában.
-
Az idegrendszeri betegség kezelésére a kutatók új gyógyszerkombinációt alkalmaztak sikeresen, de a látványos javulás még várat magára.
-
A Gangesz vízgyűjtő területe több mint 650 millió ember otthona.
-
Az egerek elbuktak a gyorséttermi finomságokon.
-
A „mélytengeri kutatási képességek terén elért ugrást” az ember vezette Csialong tengeralattjáró hajtotta végre az északi-sarkvidék jégpáncélja alatt.
-
Sokszor hallani, hogy a kvantumszámítógépek lényegében mindenre képesek lesznek. Ezek helyenként erősen túlzó állítások, mindenesetre tény, hogy komoly veszélyt jelentenek majd az online kommunikációra. Mit jelent ez pontosan, mennyire kell félnünk, és miv
-
A légúti óriássejtes vírus elleni vakcina közel felére csökkentette annak az esélyét, hogy az újszülötteknek orvosi ellátásra legyen szükségük alsó légúti szövődmények miatt.
-
Miért a patkány lesz a végzetünk?
-
A kutatók szerint a több száz kilométeres mélységben képződött drágakövek olyan kémiai anyagokat tartalmaznak, amelyekről eddig azt hitték, hogy a Föld kérgében nem létezhetnek egymáshoz közel.